• Kezdőlap
  • Kapcsolat
  • Adatvédelem
  • Oldaltérkép

Cross Talk

  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
  • Adatvédelem
  • Oldaltérkép

A gyógyulást segíti a lelki támasz, hipnózissal tesztelték

Az kritikus állapotban lévő betegeknél figyelték meg, a lelki támogatás pozitív hatását, de természetesen a lelki támogatás kisebb egészségügyi problémák esetében is rendkívül hasznos lehet.

Intenzív osztályon fekvők betegek a szokásos kezelések mellett kapnak bizonyos szuggesztív kezelést is, akkor rövidebb a gyógyulásuk ideje, és a megfigyelések szerint kevesebb gyógyszerre van szükségük, mint azoknak, akik nem részesülnek ilyenfajta kezelésben.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának, Pszichológiai Intézetének igazgatóhelyettese egyik előadása során elmondta, hogy az efféle módszerek jól használhatók a betegeknél, de szét kell őket választani.

Egyes betegeknek, akik kritikus állapotban vannak, nincsen szükségük hipnózisra, hiszen ők már eleve módosult tudatállapotba vannak. Ebben az állapotban nyitottak a kommunikációra is, és akár irányíthatjuk közvetlenül feléjük a hipnózist, de ők valószínűleg csak a környezetükben lévő eseményekre fognak figyelni, és arra hogy őket milyenhatás éri őket: negatív, vagy pozitív. A szuggesztió során minden esetben az elsődleges szempont, hogy a folyamat elősegítse a gyógyulást.

Mindenképp olyan kontaktus kiépítésére van szükség, amelyben be tudjuk vonni a beteget, hogy ne lepődjön meg az őket érő impulzusok miatt, és hogy a hatás pozitív legyen, illetve a gyógyulást elősegítse. Fontos, hogy a pácienst tájékoztassuk, és kérjük az aktív részvételét. Előfordulhat, hogy ha a beteg alvásproblémákkal szenved, formális hipnotizálásra lesz szükség.

Az igazgatóhelyettes azt is elmondta, hogy a kutatásokat két intézményben végezték el eddig a fővárosi Kútvölgyi – és a Dél pesti Kórház intenzív osztályán. A felmérések során változó volt a betegek életkora és a betegségük típusa is. A felmérésben részt vevő pácienseket két csoportba osztották be: az egyikben szuggesztív kommunikációs programba kerültek a betegek, a másik csoportban lévők pedig hagyományos kezelésben részesültek. A felmérés végén azt a következtetést vonták le, hogy azokkal, akikkel napi 20 percet foglalkoztak és lelki törődésben is részesültek, átlagosan 4 és fél nappal kevesebb időt töltöttek az intenzív osztályon, mint a másik csoportban lévő betegek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden ember meggyógyul majd a jövőben, azonban akik számára van esély, hogy felépüljenek, azok gyógyulási folyamatát felgyorsíthatja és életminőségüket feljavíthatja az ilyen kezelés. A fővárosban már több egyesület, többek között a SASOK (“Szuggesztiók Alkalmazása a Szomatikus Orvoslásban Képzés”) ismerik a képzést, és arra törekednek, hogy minél több helyen népszerűsítsék azt.

Ezt a módszert már nemzetközi szinten is ismerik, egy megállapítás szerint, ha a mentőorvos a beteg páciens fülébe – akár eszméletlen is lehet a beteg -nyugodt hangnemben elmond egy szuggesztív szöveget, akkor nagyobb az esély a sérült felépülésére és nagyobb az arány a szállítás közbeni túlélésre is. Mások szerint, ha egy kómás beteggel legalább egy ember úgy beszél, mintha az élő lenne, megnöveli a gyógyulás esélyét.

Egészség

Mit kezdjünk a makacs köhögéssel?

Legutóbbi bejegyzések

  • Marche látnivalók
  • A beépített szekrény előnyei
  • Ingatlanjog
  • Leander: Mikor tehetjük ki a leandert a teraszra?
  • Nyugat-Ausztria látnivalói – Alpok, természet és kultúra
  • Mikor ajánlott a fibrómát eltávolítani?

Kategóriák

  • Egészség
  • Életmód
  • Gasztronómia
  • Ingatlan
  • Jog
  • Kert
  • Munka
  • Otthon
  • Sport
  • Szabadidő
  • Szépség
  • Utazás
  • Vállalkozás
  • Vásárlás

Címkék

akciós vásárlás akciós wellness hétvége akciós újságok Anker’t Balaton Biokontroll Hungaria Budakeszi Kalandpark Budapest Bulgária bölcsességfog csontfog Eger fogorvos fogpótlás Franciaország fűtés fűtőberendezés Görögország Hanoi Horvátország Hévíz infrafűtés infrapanel Isztria játékok Kefalonia kreatív molinó lakásfelújítás molinó készítés molinó méretek molinó nyomtatás nagyon olcsó wellness hétvége reklám romkocsmák Budapesten szerb autópálya Szerbia Szerbia autópályadíjak tejfog Versailles Vietnám wellness hétvége ajándékba wellness hétvége akció wellness hétvége last minute Zalakaros éttermek Budapesten
Köszönjük WordPress! | Sablon: Neblue Szerző: NEThemes.

Legutóbbi bejegyzések

  • Marche látnivalók
  • A beépített szekrény előnyei
  • Ingatlanjog
  • Leander: Mikor tehetjük ki a leandert a teraszra?
  • Nyugat-Ausztria látnivalói – Alpok, természet és kultúra

Menü

  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
  • Adatvédelem
  • Oldaltérkép