Befektetési szemlélettel kezeljük az egészségünket
Minden második ember hisz a nyugati orvoslásban, amely tudományos tényeken alapul, azonban 5 emberből 2, ha teheti, inkább a természetes gyógymódokhoz fordul.
A hazai lakosság körülbelül fele már befektetés szemléletűnek tekinti az egészség célú ráfordításokat, és meg van bizonyosodva arról, hogy a saját egészségéért önmaga teheti a legtöbbet- derült ki a GfK Hungária és a TÁRKI Egészséggazdasági Monitor felméréseinek adatai alapján.
Ez nemcsak a magasabb jövedelműek körében figyelhető meg, hiszen minden fogyasztói rétegben megfigyelhető, hogy nagy összegeket költenek az egészségük megőrzésére. Az emberek évente az egészségük megőrzésére mintegy 2,254 milliárd forintot költenek összesen, ennek a fele a gyógyhatású termékekre, az egészség fejlesztésére, és gyógyszerekre és egyéb gyógyászati eszközökre megy el. Az egészségügyi ellátásokra, amelybe beletartozik a magán-, és kiegészítő ellátás, hálapénz illetve a kórházba vitt ételekre, mindössze 381 milliárd forint, egészséges étkezésre legalább ugyanennyi, és egészséges életmóddal kapcsolatos szolgáltatásokra pedig körülbelül 300 milliárd forintot költ el évente a magyar lakosság.
A vásárlások gyakoriságából és a fogyasztói vélemények alapján megtudhatjuk, hogy egyre nagyobb szerep jut az alternatív egészségügyi megoldásokra. A lakosságnak körülbelül a fele hisz a nyugati orvostudománnyal, és gondolja azt, hogy az orvosok által felírt gyógyszerek a leghatékonyabbak betegség esetén.
Ugyanakkor a lakosság körülbelül 1/3-a választ valamilyen természetes gyógymódot betegség esetén, és negyede preferálja az alternatív gyógymódok alkalmazását. Ezek közül a lakosság ugyanekkora százaléka már igénybe vett valamilyen alternatív gyógymódot, például a homeopátiát, vagy a fényterápiát. Ehhez képest a cukorbetegség népbetegségnek számít, és mégis csak nagyon csekély számban járnak az érintettek diabetológushoz. Az egészségbe való befektetés egyre növekvő arányát az is jól mutatja, hogy a magasabb szintű szolgáltatásokért hajlandóak vagyunk többet fizetni. Ez utóbbi állítás a lakosság csaknem felére igaz, és elmondható az is, hogy 30 százalék többet ad ki az egészségesnek mondott termékekért. Egyre többen gondolják úgy, hogy többet érdemes tenniük az egészségükért, mint eddig. A magyar lakosság nagy része már megtette az első lépéseket a befektetés szemléletű egészségmagatartás felé.